2009. július 21., kedd

rom

Szóval ígértem egy bejegyzést ebben a témában.
Egy kedves ismerősöm tudtumra adta, hogy ezek a típusú fotóim(inkább csak képek:S) egészjól összerakhatóak lennének, s válogassam ki őket.
Viszont továbbra sem lettem időmilliomos, sem, így szépen lassan halad a project.
Egy pár képet némi hozzáfűzéssel feldobok már, mert az előző bejegyzés igencsak soványka és emo lett.
Kezdésnek a technikai fejlődésemet, és szűrőkészletem bővülését jelző trabiskép asszem meg is felel:-)
Vannak dolgok az életben amik változnak, s vannak fix tényezők amik körbeveszik az embert, nah igen.
Ezen a fotózáson esett meg a csúf dolog, hogy a kedves gépecském csakugy lemerült, bár aki ilyen hülye, hogy évente tölti ne csodálkozzon:D... viszont a kétaksis megoldás óta ilyen még nemvolt. Bennt csak filmre fotóztam, azt meg elő kellene hívni s asszem ma este tökéletes is lehetne erre.

Valamelyik héten lelestünk Gabival és Andrissal a világ hátamögé, ahol sikerült pár igenszimpatikus helyszínt megörökíteni.

"A perspektíva torzulás, nem az objektív, hanem az élet tulajdonsága."



Gondolkoztam rajta, hogy itt lenne az ideje valami abszurdnak, ami nem az a langyos jaj romoshelyes srácos lányos hanem az a b.zd. meg kategória.
Átlestem minden képem mégegyszer majd azthiszem találtam valamit, ami lehet, hogy, de ezt ti döntitek el ugyis:)
"Egy tenyérnyi hely sincsen szabadon,
Huszadik századi jelek a falakon
A fiúk, a lányok most összejöttek
Hanyagok és jólöltözöttek"


S mostanában szétnéztünk még párszor csepelen is, így egy témát többféleképp is meg tudok mutatni mostmár:D

A koncepció Szabi(modell:D) ötlete, s lassan láthatjátok az ő elképzelésében is. Én picit átformáltam a dlgokat.
S mivel mehetek a 28as boxba dumálni, s kicsit sietősre kell vennem még két kép Andrisról, aki perpill valahol fotoszintetizál, vagy kitudjamitcsinál...


Ugynagyjából perpill ennyi fért most bele, folytköv ha lesznek használható képeim+időm:-)
Bár ha mindenigaz eldurvul a buli lassan lassan, s kezd fotózás fotózást érni, szóval csak találnom kellene valakit, aki tud írni, hamár én nem.
További kellemeset szépet, s buliban gazdagot nekem...:D
+ Balunak ha megnézi;)
http://www.youtube.com/watch?v=vJ3qR2gRfMU

1 megjegyzés: