2009. augusztus 21., péntek

Ez+az

Mostanában volt kis időm szétnézegetni régi képek között, viszont ps-ezgetni kedv 0 sem volt... szóval maradt az előhivatlan ffnegák fellelése. Jól emlékeztem, hogy eltettem szebb időkre... viszont igencsak kieestem a gyakorlatból, úgyhogy ez sem lett életem főműve.
Azért pár képet feldobok:-)
Ennek a képnek a története különösen szép számomra.
2009. júni 13 helyett 20-án a HVIM által szervezett megemlékezésen készült. Aznap esett meg velem a csúfság, hogy a 450D csakugy lemerült:D Pedig kétaksival bírnia kellett volna. Ezt viszont nem bánom, főleg ezt a képet így ff-ben látva.
Egy korábbi képem, ami rögtönzött digi varázslat volt filmre is rákerült. S, hogy végre kicsit utolértem magam mi se jobb bizonyíték rá, hogy elővettem a klippforgatás alatt lőtt életképet:
Sajnos a kép számomra sem adja át azt az abszurd pillanatot, de mentségemre legyen szólva, akkor ott ezermillió+egy gondolattal voltam elfoglalva.

S kicsit vissza a lányokhoz.
Hétvégén mentünk megint, két csinos leányzó kíséretében vidékre... s egy gyors koncepcióváltást követően egy remek helyen kötöttünk ki.


S most végre egykét werket is kisírtam magamnak;) Köszönet érte Andrisnak...

Eme jelenet eredménye:
Folytatásban nekiállok feldolgozni a még rawbanlévő képeket, s fotózás fotózást követ...

2009. augusztus 13., csütörtök

Hisztéria

Eljött ennek is az ideje.
Első klippforgatáson vehettem részt, amit ezúton is köszönök szépen Bagának, hogy rám gondolt werkfotós ügyében. Nehéz világ ez, korlátokkal tele a fotós számára, de remélem azért sikerült némiképp helytálnom.
Nem is szaporítom a szavakat, mert most kicsit több kép várható:-)
Szóval akkor a képek beszéljenek helyettem, köszönöm, még egyszer, hogy itt lehettem, s veletek dolgozhattam.




A képekből jól látható hatalmas hangulatvolt:-)

Azhiszem ezek azok a képek, amikhez felesleges kommentárt írnom, megkötött kézzel lőttem a pillanatokra, de remélem azért minden igényt sikerült kielégítenem, s nyugodtan gyujthatok rá énis az esti cigimre:D
A klipp hamarosan készlesz, hálisten, remélem nem látható majd benne amikor rózsaszín kompaktal pózolok majd, mint pók a lucernásban.....
Addig is hallgassatok : http://www.myspace.com/hiszteriaofficial és nézzetek: http://bagaba.freeblog.hu/
Jahogyja majdelfeledtem, kedves András, ha nem teszed fel blogra a képeket nemtom belinkelni, ergo nem leszel híres.....:D:D:D:D se.



2009. augusztus 2., vasárnap

(H)

Ez az idő is eljött végre(:
Egy hetet ki kell bírnotok nélkülem sajnos:D:D:D... már ha nézi egyáltalán valaki a blogot8-)
Szóval jövőhetet a balcsin töltöm, több kevesebb fotózással, bár még az eddigi képeket sem dolgoztam fel 100%ig. Viszont ami késik az nem múlik;)
S pár kép az elmúlt pár nap terméséből.

Julcsi, ha olvasol, te se izgulj megvannak a képek, majd küldöm;)

További szépeket meg kellemeset, a következőkben teszek majd fel a szombati Hisztéria klippforgatás képeiből...
+ majd baga videóját is beteszem, s akkor vééégre celebek leszünk ottan fennt a neten...se.

http://www.youtube.com/watch?v=3SqV7d6Hftc kis aftertegnapróóóóóól:D